| Születésem óta cicák vesznek körül, velük kelek, fekszem és töltöm mindennapjaim… Kislányként sokszor látogattam el kiállításokra és mint kívülálló csodáltam a tenyésztők cicáit, bár engem mindegyik közül a legszebb macskák-macskája várt haza – egészen 3 évvel ezelőttig. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem lesz cicám, mert már senkit nem tudok úgy szeretni, mint ahogy Őt szerettem – de ugye soha ne mondjuk azt, hogy soha…
Mikor a lelkem kicsit rendbejött, ismét elmentem egy macskakiállításra és akkor történt meg – szerelembe estem, ami azóta sem múlt el…
A ketrecek között járva hirtelen szembetaláltam magam egy hatalmas fekete színű, sárga szemű Maine Coon cicával! Ott ült fenségesen előttem, hatalmas „mellényben”, hiúz bojttal a fülén és a szemembe nézett… percekig álltam megbabonázva, az idő megállt, a körülöttem lévő emberek eltűntek, csak a cica és én voltunk! Az ámulatból a „vadmacska” gazdájának hangja térített magamhoz! Azt kérdezte: „Ugye milyen szép?” Alig tudtam válaszolni, csak annyit mondtam: „Gyönyörű!” és néztem tovább a cicára.
Nem tudtam betelni a szépségétől, a nagyságától – beleszerelmesedtem és eldöntöttem, hogy nekem is lesz egy ilyen cicám! Nem sokkal utána anyukámmal is megtörtént ez az eset, nem volt mese – 1 hónapra rá már a lakásunkban csodálhattuk Zafírt, a kislány Maine Coon-t!
Az ezt követő idöszakot egy idézettel tudnám elmesélni Ernest Hemingway-től: „Egy macska csak a következőhöz vezet.”
Trillázó hangjukkal, végtelen kedvességükkel, gyermeki szeretetükkel várnak mindennap haza, kényeztetnek – talán erre mondják azt, hogy: „Vad külső, érző belsőt takar!”
Azért lettem tenyésztő, mert szeretném sok embernek ugyanazt az örömöt okozni, mint amit én kapok Tőlük, hogy mindenki átélhesse milyen, amikor egy Maine Coon szeret… |
